1.0pamlaghttps://pamlag.cafeblog.hupamlaghttps://pamlag.cafeblog.hu/author/pamlag/<p>Írta: Kiss Henrietta </p> <p><em><strong>Egy villámháború mérlege</strong></em></p> <p>Bebarnult banánpép a kanapé párnái között, morzsahegyek a padlón, egy örökre lebénított teleszkópos <strong>IKEA</strong> lámpa, felkorbácsolt legó- és játéktenger és két vigasztalhatatlan kissrác a mérlege a mai <strong>bandázás</strong>nak, amit én magam szerveztem a házunkba, pusztán saját gyönyörünkre. Hat tranzisztor járt fel-alá a lépcsőn a két emelett között, őrjöngve futkároztak szobáról szobára, ugráltak a franciaágyon, elbújtak a kádba. Minden, ami mozdítható, elvándorolt a lakásban, két <strong>legófigurának</strong>, az indián törzsfőnöknek és <strong>Szenszej Wu</strong>nak, a <strong>nindzsák mesteré</strong>nek szalmakalappal, bottal együtt nyoma veszett. Hatéves fiunk kitartó munkával összeállított toronyházát kilences erősségű földrengés érte. Tulajdonosa a gyerekhad elvonulása után csalódottan mérte fel a helyrehozhatatlannak tűnő károkat. Soha ne hívj hozzánk gyerekeket, anya! – kiabálta záporozó könnyei között. Gyorsan megígértem, hiszen ekkorra már a két évvel fiatalabb öccsét tartottam a karjaimban, hogy nyugtassam, csitítsam, úgy felpörögött és kifáradt szegénykém. Rájuk sem ismertem az elmúlt órákban, a többiekkel együtt félelmetes álarcot öltöttek, szófogadatlan, komisz kis kölykökké váltak.</p> <p>És még csak akkor jött Apa. Kiszagolta, hogy <strong>gyerekbuli</strong> készül, nem csoda, hogy halaszthatatlan dolga akadt és elhagyta a terepet. Miután hazatért, csalódottan állapította meg, hogy a közösen megtervezett és lefektetett sínrendszert is ellenséges bombatalálat érte, az állomás tetejét és néhány vagont pedig ki tudja melyik zugba repítette a detonáció. Bosszúsan emlegette, mennyi pénzbe került a játék, amire ő egész gyermekkorában áhítozott, és Jézuska csak három évtizedes késésssel tudta teljesíteni a kérését. Kell ez nekünk? – kérdezte elkeseredetten a váltók, szemaforok és vonatalkatrészek csataterén.</p> <p>Miután elcsendesedett a ház és mindenkit lefektettem, nekiláttam a mosogatásnak, takarításnak. Kimerült voltam, zúgott a fejem az egész napos ágyúzajtól, felment bennem a pumpa a romok láttán, és úgy éreztem, mintha a második ukrán hadtest masírozott volna keresztül az életünkön. Aztán mérlegre tettem a mai <strong>villámháború</strong>t, és rájöttem, a másik serpenyőben is akad valami. Változatosság csöppent az életünkbe, mondhatjuk úgy is, gyökerestül felrúgtuk a megszokott hadirendünket. Olyannyira sodortak a harci események, hogy nem volt időm a gondjaimmal foglalkozni, a problémáimon őrlödni, a gyereknevelés kérdésein rágódni. A fedezékben a másik két anyukával együtt sokat nevetünk, Ildinek összedobtunk egy négyhetes tisztítókúrát, Szilvinek feloldottuk a <strong>házassági krízis</strong>ét, férjcsábító és anyóselhárító technikákon agyaltunk, kaptam egy jó <strong>házi kenyér recept</strong>et, sőt gyerekpszichológusosat is játszottunk. Végül a hadihelyzetet elemezve megállapítottam, jó nekem a saját hátizsákom, senki másét nem cipelném. Elhatároztam, hogy abbahagyom a nyafogást, hiszen ami eddig két gyerekkel nehéznek tűnt, most hattal úgy ment, mint a karikacsapás. A lakásban okozott anyagi károkat felmérve pedig azzal vigasztaltam magam, hogy veszteségek nélkül nincs háború.</p> <p style="text-align: center"> </p>rich