Célok, időmenedzsment, stressz

Ej, ráérünk arra még! – mondta Pató Pál, és azzal agyon nyomta a helytelen időmenedzsment. De tényleg ilyen veszélyes, ha életünket alig tervezzük, túltervezzük, vagy ha nincsenek céljaink?

„Mintha mindenre kevés lenne az idő…” – állapítja meg Enikő, akinek oktatásszervezőként az időbeosztásról elsősorban a munka jut eszébe. Munkahelyén igyekszik is jól menedzselni perceit, de azon kívül inkább úgy érzi, hiába vannak céljai, vágyai, elvégzendő feladatai, a végén mindig sodródik.

„Ha konkrét ügyeket időpontra kell elintéznem, azokat igyekszem tartani, de azon felül tűzoltás történik. Ami fontosabb előre veszem, ami kevésbé fontos, egyre hátrébb kerül. Hétvégén az is előfordul, hogy bár lenne egy-két elintézendő ügyem, végül inkább más dolgokkal pakolom tele a napot. Ráadásul, mióta kisfiam megszületett, a családi életet és a gyereknevelést igyekszem előre helyezni. Néha nem sok sikerrel” – sorolja tovább Enikő. Aki azt is elárulja, örülne egy olyan tanfolyamnak, ahol időmenedzsmentet oktatnának, kiegészítve egy kis személyiségmódosítással is. Mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a személyiségtől is függ, valaki mennyire tervezi meg, vagy osztja be jól idejét.

A túltervezős

Amikor Rékát megváratják, majd szétveti a düh. Mivel szereti pontosan beosztani a napját, és mindent időben elvégez, sosem késik.

 „Nagyjából szeretem tudni, mikor mit fogok csinálni, de azért beletervezek adott esetben egy kis ráhagyást is, hogy ne üssön meg a guta, ha valami csúszás van” – foglalja össze időbeosztásra vonatkozó elveit. Számára elviselhetetlen, ha más az ő idejével játszik. Nála ritkán van üresjárat, mert akkor érzi jól magát, ha egy napja vagy hasznos, vagy élvezetes, vagy a kettő egyben.

Ha Enikővel kellene találkoznia, Réka valószínűleg pontos lenne, Enikő pedig késne. Ennek oka, hogy a két nő másként gazdálkodik idejével. Míg Réka kötelező feladatait és szabadideje egy részét szinte percre előre tervezi, Enikő sokat vállal, sok mindent szeretne belesűríteni idejébe, és ezért rendre csúszásban van.  

Ugyanakkor, ha a közeli és távolabbi célokról kérdezik őket, mindkettőjük elsősorban a munkahelyre asszociál. Ott muszáj tervezniük, sodródásnak nincs helye. Pedig a szabadidő, a privát szféra is percekből áll, amelyekre ugyanaz érvényes, mint a munkavégzés pillanataira. Ha szabadidőnket nem látjuk át, nem tervezzük el valamennyire, a dolgok lassan felgyülemlenek, és már lehetetlen a végére érni a feladatoknak. Arról nem is beszélve, hogy a kikapcsolódást is megkeseríti a tudat, valamivel még nem végeztünk.  Réka mindemellett úgy gondolja, magánéletében hosszú távon nem céljai, inkább vágyai vannak. Mert szerinte vannak olyan dolgok, mint például a családalapítás, amelyek nem tőle függnek, ezért nehéz is lenne célként kitűzni azokat. Emiatt privát életében néha nem tervezője és irányítója, hanem passzív szemlélője, vagy résztvevője az eseményeknek.

Haverok, buli…

Balázs egyetemistaként ízlelgeti a felnőtté válást. Számára a felsőoktatás még ismeretlen terep, egy újabb lépcsőfok az iskolarendszerben. Mivel más, mint a középiskola, egyelőre azzal küzd, hogy alkalmazkodni tudjon a megváltozott iskolai kerethez. Hisz az egyetemen saját magának kell megszerveznie és beosztania órarendjét. Ez egy olyan teher, amelyet nehezen tud megbecsülni, és ebből adódóan gyakran rosszul is méri fel a tanulásra szánt időt és szabadidejét. Bár elmondása szerint tisztában van vele, melyik tárgy fontos számára, és ahhoz mérten tanulja, a zárthelyi dolgozatokat és vizsgákat mégsem veszi akadálytalanul. Néha feltorlódnak a tanulni valók, de az is megesik, bár lenne ideje, mégis túl keveset készül egy dolgozatra. A szabadidejét viszont mindennél fontosabbnak tekinti, mert akkor találkozhat középiskolai és egyetemen megismert, új barátaival. A társasági élet jelenleg számára mindennél előrébb való. Egyelőre tehát inkább él máról holnapra, mint eltervezve közel- és távolabbi jövőjét, ami elmondása szerint egyáltalán nem zavarja. Felmerül azonban a kérdés, mikor fog először szembesülni azzal, az egyetem első évében rosszul menedzselte vagy elpazarolta idejét.

Hová lettek az álmok?

A középkorú János ezzel szemben a társadalmi elvárások szerint teremtette meg életkorának megfelelő státuszát, egzisztenciáját.

„Ha újra kellene kezdenem, talán más szakmát választanék. Olyat, amiről gyerekkoromban is álmodtam. Mint például valamilyen előadó művészet…” – gondolkodik el. Úgy látja, azáltal, hogy előbb önmagáról, később családjáról is gondoskodnia kellett, arra kényszerült, hogy lemondjon arról, amit igazán szeretne. Szabadidejében is a kötelező tennivalók és a pihenés kerültek előre, és hobbijaival vagy alig foglalkozott, vagy azzal nyugtatta magát, majd akkor fordít rájuk több figyelmet, ha több lesz a szabadideje. Ma már épp ezért úgy hiszi, rosszul közelítette meg a dolgokat. Fennmaradó kevéske szabadidejét szintén racionálisan osztotta fel, ugyanúgy, mint munkáját. Ezért szinte alig maradt egy-egy perce olyan dolgokra, amelyeknek semmi köze például a családfenntartáshoz, vagy a szürke hétköznapokhoz. Inkább megfelelt kötelességtudatának, és belesimult a társadalmi elvárások diktálta életvitelbe. János története is kapcsolható az időmenedzsmenthez. Bár nem általános értelemben, de egyfajta Pató Pálos halogatással kezelte a számára lényeges dolgokat. Minden más fontosabb volt önmagánál. A kérdés viszont az ő esetében az, ennyi év után van-e még esélye és elég akarata változtatni, vagy álmai ezentúl is álmok maradnak.

Célkitűzés = motiváció? – a kineziológus mondta

Holló Zsuzsa kineziológus Philip Zimbardo pszichológus idézetével kezdi a témakörre vonatkozó gondolatait: “Az vagy, amit teszel!” Ez igaz akkor is, amikor János meg nem valósult álmairól beszélünk, amikor Enikő túlvállalt, rohanó életéről, vagy épp Réka óramű pontossággal működő mindennapjairól. Mindhárom helyzet stresszhez vezethet. És általában vezet is, még ha az illető nem is érzi úgy. Az állandó apró, de napi szintű feszültség végül nagyobb problémában kumulálódhat.

Épp ezért tanácsos akár még szabadidőnket is nagy vonalakban előre átgondolni. Nem szükséges szoros tervezés, mert az épp úgy stresszt szülhet. Hisz gondoljunk csak bele, ha végül az előre eltervezett menetrendünk egyes ponton borul, idegeskedni kezdünk. A tervezés alatt tehát nem a túlzott tervezést értjük. Inkább arról van szó, keretet kell adnunk mindennapjainknak, hogy legyen előttünk egy elérhető cél, amit lépésről lépésre haladva, végül megvalósítunk. Mindig legyen egy pipa a nap végén, mert az sikerélményként éljük meg.

Az is fontos, hogy saját magunknak is határozzunk meg célokat, vagyis amikor nem a hétköznapi ügyintézésekre, családdal kapcsolatos teendőkre, rutin feladatokra állítunk fel cselekvési tervet, hanem vágyaink, álmaink megvalósítására. Egyfajta bakancslista ez. Mert az nem jelent önzőséget, ha önmagunkra is szakítunk időt. János példáján is láthatjuk, mennyire képes megmagyarázni önmagának az ember, hogy önmagánál minden más előrébb való. Pedig többek között ezzel is csak azt érhetjük el, ahogy idősödünk, egyre inkább elveszíthetjük életörömünket, lelkesedésünket, motivációnkat.

Fontos tehát, hogy pontosan meghatározzuk a céljainkat. Legyen világos számunkra, mit is szeretnénk.

Legyen időben elhelyezve, akár rövidebb egységekre osztva, akár egy határidőt meghatározva, ami szintén ösztönzőleg hat.

A célok teljesítésének idejét magunkhoz mérten határozzuk meg. Mint említettem, ha kicsúszunk az időből, az újabb stresszhez vezet. Ugyanakkor feltétlen olyan célokat fogalmazzunk meg, amiről hisszük és elhisszük, hogy el tudjuk érni. Én sem leszek soha angol királynő, hiába képzelem el, és dolgozok ki tervet rá.

Ezek után képzeljük is el, amint elérjük a célt, és érezzük át a célba érés örömét. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy megőrizzük lelkesedésünket.

Ha valamilyen nagyszabású, hosszútávra mutató célunk van, érdemes kisebb célokat kitűzni (lépésről lépésre haladni), és azokhoz határidőket rendelni.  A legelső és legfontosabb kérdés mindig az: mit kell most tennem ahhoz, hogy a célom majd megvalósuljon?

Ha kidolgoztuk céljainkat határidőkkel együtt, akkor minden nap nézzük át újra. Előfordulhat, hogy ez a folyamat is stresszt okoz, hiszen ilyenkor a kudarctól való félelem is megjelenhet.

Ennek kezelésére azonban számos kineziológiai módszer van, amely semlegesíti a kétkedést. Amit szakember segítsége nélkül is önállóan végezhetünk, az többek közt a különféle légzőgyakorlat és vizualizációs technika. Példaként említeném azt a helyzetet, amikor a cél elérését elképzelve idegesség, akár szorongás fog el bennünket. Ekkor sokat segíthet a mély légzés és a relaxáció. Miután megnyugtattuk magunkat, kellemes érzéssel kell párosítanunk a célba érés pillanatát. Ezzel együtt plusz motivációt ad, ha az egyes lépések megvalósulásakor mindig megjutalmazzuk magunkat, ami szintén a terv része. Lehet az egy falatka csoki is.

Írta: Födő Tamás