Kétségbeesetten várom a szerelőt – true story
A tetőtér beépítése a házbővítés roppant praktikus módja. Éltünk vele mi is. Kellemes hozadéka, hogy a tetőablakokon elalvás előtt nyaktekergetés nélkül bámulhatjuk a csillaghullást es kívánhatunk hármat is akár. Kellemetlen velejárója, hogy ezek az ablakok időnként bedöglenek, beragadnak, s ilyenkor előáll a se ki-se be idegborzoló állapota. A férjem hamar (egészen pontosan egy csavarhúzó elgörbítése után) belátta, hogy a sufni tuning itt bizony nem célravezető.
Most kéne egy szakember, nem?
Nosza, be is írtam gyorsan a napsütötte Kaliforniában tökéletesre csiszolt keresőbe, hogy ablakszerelés. Ekkor kettő lehetőség is felsejlett előttem. Vagy a márkaszervízt választom, vagy egy független szakit. Biztos, ami biztos alapon írtam mindkettejüknek, várván várva a választ. Ami nem jött. Néhány nap után telefont ragadtam, hogy szóban érdeklődjek és lendítsek egy cseppet az ügyintézés (és az ablaknyitás) sebességén. Ekkor egy elég érdekes (még a magyar szolgáltatás-sivatagban szocializálódott fülnek is különös) választ kaptam: most nincs irodanap, majd holnap visszahívjuk. Nos, ez a holnap két hét múlva következett el, eddigre már rég elköltöztettük abból a szobából a francia ágyat. Valami miatt nem akartunk álmunkban megfulladni.
Időpont? Ja, az nincs!
És ekkor kezdődött az a véget nem erő időpont egyeztetés, ami eddig komolyan csak a rémálmaimban jött elő ( pedig háztulajdonosként azért nem számítok nyeretlen kétévesnek a témában). Csak egy pár mozzanatot emelnék ki az eseményfolyamból:
- Küldenek egy SMS-t szombat délután, hogy jönnének szerdán 10 és dél között, legyek szíves visszaigazolni az időpontot. Strandolós hétvégén vagyok éppen, a telefon napokig a kezem ügyébe se kerül.
- Hétfő reggel okézom le az időpontot.
- A szerdai nap abban a hiszemben indul, hogy na ma aztán már semmi sem szabhat gátat az éjszakai friss levegőnek. Pedig de.
- Tíz óra magasságában nem a szaki, csak egy hívás érkezik: későn tetszett visszaigazolni az időpontot, nem tudunk menni.
– Esetleg a jövő héten? – próbálkozom egy konstruktív javaslattal kikeveredni a csávából.
– Asszonyom, olyan előre mi nem tervezünk! – hangzik a minden Nostradamus-i allűrt nélkülöző felelet.
A bőség zavara
Tíz percen belül újabb hívást fogadok. Ezúttal a márkaszervíz jelentkezik be:
– Holnap reggel jó? – kérdezi egy borízű hang.
– Sajnos nem, a holnapom speciel tökre foglalt (én szoktam előre tervezni)! Esetleg holnapután? – kérdem én, hátha!
– Hú, nem tudom, majd jelentkezik egy kolléga, én szabin leszek – hangzik az egyeztetésre való hajlam szikráját sem tartalmazó felelet.
Egyszer megjavulok én!
Így történt, hogy két szék közül a pad alá, de még inkább az ablak alá estem. Most szombat reggel van, még egyikük sem jelentkezett. Gyanítom, hogy a héten már senki sem fog felbukkanni nálam ablakszerelési szándékkal. A jövő hetet pedig még nem látom!!
Happy End nincs? De van!
Mondom én, hogy minden jó dolog a masszőrnél kezdődik! Megkérdeztem az izmaim átdolgozóját, hogy nem tud-e ablakszerelőt helyben. Tudott. Itt lakik az ipse az utcánkban ráadásul, úgy 10 házzal feljebb tőlünk. Szombat reggel (egyetlen aprócska telefonos egyeztetés után) kijött, felmért. Hétfő délelőtt beszerezte az alkatrészt, ebéd után pedig elvégezte a kb. 15 perces időigényű javítást. Csak úgy! Potom pénzért! Mosolyogva! Mindig mondom: a boldogság csupán egy karnyújtásra van!
Aki soha nem adja fel: Hovanyecz Teréz