Írta: Petrás Gabriella
Ha túljutunk az ismerkedés első lépésein, s már közelről nézhetünk kiválasztottunk csillogó szemébe, utána sem feltétlen könnyű a helyzet: a viharvert szívek gazdái olykor pánikba esnek, s Houdinit megszégyenítő mutatvánnyal eltűnnek, mi pedig értetlenül állunk egy óriási kérdőjellel a fejünk felett.
„Csabával az első pillanatban felfigyeltünk egymásra. Megismerkedtünk, majd csodálatos hetek következtek, a fellegekben jártam: vacsora, mozi, nagy kirándulások, összebújások. Aztán egyik pillanatról a másikra vége szakadt a romantikus filmnek, a vetítés véget ért a történet kellős közepén, s felkapcsolták a villanyt: vasárnap este még nála aludtam, hétfő reggel munkába menet szerelmes üzeneteket váltottunk, majd soha többé nem jelentkezett, a hívásaimra sem reagált. Rendezett körülmények között élő, stabil, értelmes férfinak ismertem meg. Egyszerűen nem értettem, hogy mi volt az oka a hirtelen eltűnésnek. Sokáig kerestem a választ, de nem leltem rá.” – meséli Enikő, a 31 éves stewardess.
Fejes János életvezetési tanácsadó szerint a Houduni-szerű eltűnéseknek lesarkítva általában két fő oka van. Az egyik ok a „van másik” szindróma: vannak, akik mindig a szebbet, a jobbat, az újabbat keresik. Az internet számos lehetőséget nyújt életünk egyszerűbbé és szebbé tételére. A világháló és az okos telefonok világában könnyebben alakíthatunk ki ismeretségeket, s egyszerűbbnek tűnik a kapcsolattartás is, mint tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt. De ennek van egy árnyoldala is: amit eleinte Kánaánként érzékelünk, utólag azonban futószalagnak.
Laci 38 éves, cégvezető, elmondása szerint tudja, hogy kit keres és komoly kapcsolatot szeretne. „Sikeres, talpra esett férfinak tartom magam, aki készen áll arra, hogy családot alapítson. Én nem félek leszólítani a nekem tetsző nőt, de a forgatókönyv nagyjából mindig ugyanaz: Megismerkedem egy lánnyal, aki szép, csinos, okos. Aztán jön a feketeleves: beleszól az életembe, követelőzik, rám telepszik, féltékeny. Nekem ez nem kell. Nem vagyok hajlandó feladni az eddigi életemet, a basáskodást pedig pláne nem viselem. Ilyenkor nem látom értelmét annak, hogy bármit is megbeszéljek, felesleges. Inkább bedobom a törölközőt és Doktor Bubóhoz hasonlóan kérem a következőt. Van elég nő, egy kattintás az egész”. Laci 5 éve van jelen különböző társkeresőkön.
A kapcsolatok elmélyülésének egyik fő akadálya az elköteleződésre való képtelenség a különböző félelmek miatt. Sokan a minimális felelősséget sem hajlandóak vállalni a döntéseikért, az életükért. Tőlük ne várjuk el, hogy egy kapcsolatért ezt meg fogják tenni. Anélkül pedig nem megy. Ők azok, akik „örök gyereknek” vagy éppen „rosszfiúnak” titulálják magukat, s azt gondolják, ezzel felmentést kapnak az életük irányítása alól.
Emellett kialakult egy olyan réteg, akik most szabadultak egy házasságból, vagy több éves kapcsolatból – meséli a szakértő. Ők azok, akiknek újra magukra kell találniuk és ennek első lépcsőfoka nyilván nem egy újabb elköteleződés. Ez az oka annak, hogy számtalan 30-as, 40-es férfit, de nőt is láthatunk a szórakozóhelyeken. Sokszor becsapós lehet, mert gondolkodásmódjuk érett, azonban lelkiekben még nem állnak készen egy kapcsolatra. Mivel fiatalon kötelezték el magukat, ők most élik a második kamaszkorukat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: