Hogyan tovább harmincasok?

Írta: Krausz Andrea

Ötvenes apuci családját hátrahagyva, tűzpiros sportkocsival száguldozik. Így képzeljük az életközepi válságban szenvedőt. De mi van azokkal a harmincasokkal, akik megcsömörlöttek, kezdik feladni a régi álmaikat és közben kétségbeesetten kitörni vágynak?

Juli konfliktusmentes, hétéves házasságát és a háromgyerekes, kertvárosi idillt áldozta fel, a kollégájával megélt új szerelem oltárán. Azt mondja, egy élete van, joga van szeretve-szeretni. Úgy érzi boldogtalan volt egészen mostanáig. „Tudom, hogy sokan elítélnek a környezetemben, és néha én magam sem tudom, hogy helyesen cselekszem-e. Nem akarok hazugságban leélni egy életet.” A férje szerint végtelenül önző és öt ember életét teszi tönkre a saját pillanatnyi jóérzése érdekében.

Niki nem gondol válásra, de ő is belefásult a mindennapi darálóba. A hétéves házasság alatt, már jó párszor megcsapta a kísértés szele, mégis mindig ellenállt a csábításnak. „Az új seprű jól seper, de nem cserélném le gyermekeim apját egy idegenre, akivel ugyanazt a herce-hurcát kezdhetném elölről. Sokszor nagyon nehéz! Néha kifutnék a világból, el a 24 órás szolgálattól, amit a gyerekeim mellett töltök, emellé már csak bajosan fér bele a párkapcsolat építgetése. A kevés együtt töltött órában sok a veszekedés, egymáson vezetjük le a feszültségeket. Bízom benne, hogy miután a gyerekek kinőnek a babakorból, újra a mi kezünkbe kerül a gyeplő.”

„35 éves kor körül valamilyen formában, mindenkinél jelentkezik a kora-életközepi válság. Megszerzett élettapasztalatunk birtokában szembesülünk az eddig elkövetett hibáinkkal és ezeket felnagyítva kétségbe esünk. Úgy érezzük, hogy eljött az utolsó esély a változtatásra. Párunk negatív tulajdonságai egyre szembeötlőbbé válnak és realizáljuk, hogy ezeket már nem tudjuk megváltoztatni. Ez az érzés egy olyan lendületet adhat, amivel akár felszámolhatjuk a hosszú évek alatt megszilárdított helyzeteket is. Ha ez jól átgondolt döntés, akkor életminőséget javító, pozitív lépés, ám elsőként érdemes a meglévő kapcsolatok újjáépítését célozni. Valamilyen változtatás mindenképpen szükséges, lépjünk ki a komfortzónánkból, mert az elégedetlenség elfojtása testi-lelki bajokhoz vezethet.” – magyarázza Gelsei Bernadett, döntésmentor.

Gyerek nélkül könnyebb?

Legutóbb egy társaságban összetalálkoztam a 42 éves Gáborral, aki egy menő startup cég menedzsereként tevékenykedik, borpincéje és gyönyörű barátnője van.  „Mindenem meg van, amit kissrácként elképzeltem magamnak. Az apám az egész életét végiggürcölte, mégis én támogatom. De mostanában sokszor semmihez nincs kedvem, már nem pörgetnek fel az üzleti tárgyalások. Lehet, hogy egy gyerek kellene, de nem tudom, hogy beleférne-e a megszokott életembe.” Gábor párja reménykedik, hogy rövidesen megszelídíti a bizonytalan macsót.

Kata másképp döntött. Fényes bankos karrierje csúcsán, késő harmincasként rádöbbent, kényszerszingliként éli az életét és az anyává szeretne válni. Két év várakozás után, egy féléves kisfiú örökbefogadó anyukája lett. Az idő őt igazolta, megnyugodott és kiegyensúlyozott ember tudott maradni.

„A gyermekvállalás késleltetése tudatalatti tagadása lehet, az idő múlásának, fiatalon szeretnénk tartani magunkat. Lehetünk gyerek nélkül is boldogok, de fontos, hogy nagyon tudatos, megalapozott döntést hozzunk. Ne az idő múlása döntsön helyettünk, mert könnyen csalódott emberekké válhatunk. Egyre gyakoribb jelenség az üres fészek szindróma újfajta megoldása is. Negyvenes nők a nagy gyerekek kirepülését követően, egy új kapcsolatban vállalnak kisbabát.

Rengeteg a csinos harmincas-negyvenes nő, aki naponta, fut, tornázik, egyre több energiát fordít bőre és teste feszességének a megőrzésére. Ez jó dolog és komoly előrelépés a korábbi generációkkal szemben, de fontos, hogy ne ez határozza meg a gondolatainkat. “Nem kell a tízen-huszonéves önmagunkkal versengenünk, akkor járunk jó úton, ha testünk, lelkünk átalakulásával együtt a hangsúlyokat is át tudjuk helyezni, új, belső célokat tudunk kitűzni magunk elé.” – hangsúlyozza a szakértő.

Mindenki másképp csinálja

Míg huszonévesen még dolgozhatunk gyorsétteremben, vagy bébiszitterként, késő harmincasként ott lebeg a fejünk felett az önmegvalósítás kényszere is.

Dóri harmincon túl írta meg élete első regényét és azóta évente jelenik meg újabb írása, ami rendre a bestseller listák élén végez. Neki sikerült, mert hosszú évek óta pontosan tudta mit akar és tett is érte. De vajon hányan érezzük a belső űrt, hogy csinálni kéne valami nagyot, de nem tudjuk mit, hogyan?

„Ekkor jövünk rá, hogy hány évet elpazaroltunk a nagy álmok megvalósítása nélkül. Sokan pánikszerűen, néha irreálisan próbálják pótolni az elszalasztott lehetőségeket. A legfontosabb az önismeret és a kellő önkritika. Kudarcba torkollhat, ha például kissé szögletes közgazdászból lélekgyógyítóvá akarunk válni hirtelen, csak mert nekünk bejött egy módszer.  Viszont ha évek óta elfojtottuk a kreatív energiákat magunkban, és mondjuk lakberendezőként szeretnénk dolgozni, nyugodtan menjünk el egy iskolába, új utak nyílhatnak meg számunkra” –  bíztat Gelsei Bernadett.

De a többség nem akar gyökeresen megváltozni, csupán apró álmokat valósít meg: néhányan salsázni, gitározni, vagy fotózni kezdenek, míg mások megjárják az El Caminot, vagy a panelről kertes házra váltanak. Kinek mi adja az adrenalint és a löketet a belső egyensúly visszaállításához.

Nem szuperhősök vagyunk, de boldogok!

A harmincas éveinkre már mindannyian szembesülünk azzal, hogy bármennyire keményen küzdünk, a jövő ismeretlen, nincs garancia semmire. Rájövünk, hogy mi is pont olyan törékeny halandók vagyunk, mint az elődeink, nem véd minket semmiféle szupererő a gonosztól. Kérdéseket fogalmazunk meg az elmúlásról és az élet értelméről: pszichológusnak, kineziológusnak, asztrológusnak, sámánnak vagy magának a Jóistennek.

Sokakra jellemző, hogy a tépelődést produktív folyamatba fektetik. Szociálisan érzékenyebbé válnak, önkéntes munkát vállalnak, vagy ha módjuk van rá, egy jó ügyet felkarolnak.

Gelsei Bernadett szerint: „Ideális ha a krízisből egy harmonikus, végletek nélküli változással tudunk kilábalni. Ha ez mégsem sikerül, akkor érdemes szakember segítségét igénybe venni, aki tanáccsal, konstruktív megoldással szolgál. Minél rugalmasabban tudunk a régi illúziókkal leszámolva új értékrenddel azonosulni, annál nagyobb az esélyünk, hogy kiteljesedjünk, és jól érezzük magunkat az életünkben.”

A szüleink is krízisben voltak?

Mindig is létezett a kora életközepi válság fogalma, csak a mostani generáció kezében sokkal látványosabb eszközök vannak ennek kiélésére. Nagy munkahelyváltások nem voltak jellemzőek, de jócskán emelkedett a válások száma, és a rendszerváltás után sokan nagy utazásokba vetették magukat. A nagy generáció egy része sajnos belebukott a rendszerváltás és az életközepi válság egybeesésébe, már nem tudott továbblépni. Egy biztos: korábban az áldozatvállalás és az elégedetlenség a kötelezettségek része volt, manapság már nem toleráljuk a boldogtalanságot és azonnal váltunk, ha valami nem tetszik.