Anna 25 éves, tehetséges, gyönyörű, ráadásul már anyuka. Anna velem szemben ül a felnőttképzésen, feltűnés nélkül bámulhatom. Finom vonásai vonzzák a tekintetet. Ritkán szól, de akkor okosat. Tanáraink mindig dícsérik, kiemelik a munkáit. Anna rettenetesen bosszant engem. Hogy lehet az, hogy valaki nálam tíz évvel fiatalabban rájött, mi a dolga az életben? Miért van az, hogy én csak évekkel a közgazdász diploma megszerzése után mertem először kimondani: valami másra vágyom! Keveset tudok Annáról, a kételyeiről, a kudarcairól, az útkereséséről. Csak a tényeket látom: egy évtizeddel hamarabb érkezett meg oda, ahová én.
Soha nem leszek elég jó
Sajnos van egy nagyon rossz szokásom. Ha interjút olvasok valakivel, mindig összehasonlítom az életkorunkat. Ha idősebb, örömmel nyugtázom: még nekem is van 5-10-15 évem, hogy eljussak az ő szintjére. De legalábbis 2-3. Ha valaki egyidős velem, akkor azért elgondolkozom: mit tud ő jobban, mint én? Ha pedig fiatalabb (Mark Zuckerberg 4, Justin Bieber 14 évvel!), az már-már megbocsáthatatlan. Ott esélyem sincs behozni a lemaradást. Elképzelhető, milyen örömöt, szinte megkönnyebbülést okoz, amikor egy cikkből kihagyják az életkort. Marad az illúzió: még bármit elérhetek az életben én is.
De honnan jön ez az összehasonlítgatósdi? Öt lánytestvér közül harmadikként születtem, így a középső-gyerek-szindróma összes tünetét magamon hordozom. Még nem olyan okos, mint a nagyok, már nem olyan aranyos, mint a kicsik. Ráadásul apukám őszintén vallotta: ő negatívan elfogult a gyerekeivel szemben. Tehát az összehasonlítgatás nem állt meg családon belül. Soha nem mulasztották el felhívni a figyelmemet a tehetséges osztálytársakra, szomszédgyerekekre, na meg a tényre: ha így folytatod, maximum árufeltöltő lehet belőled. Innen az iparkodás, a megfeleléskényszer, és az állandó elégedetlenség önmagammal.
Egy szép napon aztán elegem lett. Az nem normális, hogy egy tárgyalóba belépve azonnal felmérem, van-e nálam kövérebb a teremben (általában nincs). Az pedig már szinte elviselhetetlen mellkasi nyomást okoz, ha médiagazdaságtan órán valaki előbb kiabálja be, minek a rövidítése az FMCG. Be kellett látnom, az életben maradáshoz változnom kell, hiszen a kisebbségi komplexus egyáltalán nem szexi. Az egyik legjobb barátomhoz fordultam, aki pszichológus. Meghallgatta a panaszaimat, majd feltette a kérdést: tudod-e, hogy a benned élő elégedetlen hang a téged kritizáló felnőtt viselkedését modellezi?
Adok magamnak egy esélyt
Végül egy listát tűztünk ki az éjjeli szekrényemre, azóta ezzel kelek, ezzel fekszem:
1. Gondolkodj magadról pozitívan!
Ma sem fogok a gyengeségeimen rágódni, ellenben hangsúlyozom a személyiségem pozitív oldalát. Humán érdeklődésű plus size csajok előre!
2. A teljesítményre törekedj, ne a tökéletességre!
Nem engedem, hogy bénítólag hasson rám a tökéletesség iránti vágy. Ma végre tényleg elküldöm a magánszámomat a Dumaszínház producerének.
3. A hibákat a tanulási folyamat részének tekintsd!
Jogom van hibázni, hiszen a tehetség nem egyből, hanem folyamatszerűen bontakozik ki. Lehet, hogy nem én írtam a legjobb interjút Kun Zsuzsával, de az intimtornás riportom nagyon ott volt!
4. Próbálj ki új dolgokat!
Nem ismerem fel a tehetségemet, ha nem próbálom ki magam új területeken: vár még rám az ejtőernyőzés, a masszőrtanfolyam és a festés!
5. Ismerd fel, mi az, amin változtatnod kell, és mi az, amin nem!
Mi az, amit nem kedvelek magamban? Még ma teszek ellene! De azt elfogadom, hogy se rendmániás nem leszek soha, se Abel-díjas.
6. Tűzz ki célokat!
Rövidtávú cél: saját blog indítása. Középtávú cél: saját könyv írása. Hosszútávú cél: Nobel-díj.
7. Segíts másokon!
Végtelenül jót tett az önértékelésemnek, amikor munkanélküliként elkezdtem önkénteskedni. Egy idősek otthonába jártam be beszélgetni a magányos öregekkel. Lehet, hogy újra bele kéne vágnom?
8. Mozogj sokat!
Jé, mi az ott a sarokban, szobainas netán? Ja, csak az évekkel ezelőtt vásárolt ellipszistrénerem. Kizárólag azért tartom rajta a ruháimat, hogy ne lepje be a por. Le kéne pakolni, de mielőbb!
9. Érezd jól magad!
Ha soványabb lennék, jobban szeretnének? Ugye, hogy NEM! Élvezem az életet a családommal és a barátaimmal! Minden perc kincset ér!
Az egészséges, pozitív énkép kialakításához soha nincs késő. Ha pedig minden kötél szakad, ezt mantrázom magamnak:
35 éves vagyok, két (szép!) gyerek édesanyja. Online újságírónak tanulok. Gyakran szólok, többnyire valami vicceset. Tanáraim mindig dícsérnek, némelyik munkámat már nekem is kiemelték. Három hete pedig külsősként dolgozom a legolvasottabb női portálnál. Szerintem király vagyok!
Írta: Hovanyecz Teréz
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: