Bizony, bizony, társat már akkor is kerestünk, amikor az okostelóról még csak nem is álmodoztunk. A netes ismerkedést még épp, hogy ízlelgettük úgy 1999 táján. Tudod, ez volt az az év, amikor még azt sem tudtuk, hogy túléljük-e a Y2K-t. De legalább valaki fogja már a kezünket a világ számítógépes hálózatainak összeomlásakor!
Az alábbi sztorikat egy fontos közös tényező kapcsolja össze: akkoriban nem volt kötelező fotót feltölteni a társkereső hirdetéshez (ahhoz legalábbis szkennelni kellett tudni, érted?). Ha lett volna az ezredfordulón Facebook, tuti ezt írom ki státusznak: vakrandi, pardon, blind date on!
Az ellipszis fejű
Az első vakrandim volt a legszebb. Vagy legalábbis az út odáig. Heteken át leveleztünk, álmodoztunk egymásról és a nagy közös boldogságunkról. Írásban őrülten romantikus volt a pali! Emlékszem, nekem hivatalosan a kémia utó-utó vizsgára kellett volna tanulnom, helyette ültem a jegyzeteim felett, újra és újra lejátszottam magamnak a Kiss me-t a CD-lejátszón (!) és tudtam: ez lesz életem csúcspontja! A vizsgán természetesen elkaszáltak, de nem érdekelt: biztos voltam benne, hogy délután már enyém lesz a világ!
Öt órakor az idegösszeroppanás szélén toporogtam a Blahán a szökőkútnál, annyira akartam, hogy végre összeboruljunk. Helyette elborultam, amikor megláttam Őt! Viseletes csíkos kötött pulcsija hanyagul himbálódzott a dereka körül, és hát egyetlen pillantásából levettem, hogy ő sem ilyen csajra számított. Egy órán át kóricáltunk a mesebeli nyóckerben, az idő nagy részében zavartan heherésztünk. Végül kibökte: ő rettenetesen éhes, menne már haza a mamához. Anyádhoz, oda!
A görög
Sejthető, hogy a következő randit egyetlen levélváltás után fixáltam le, soha többé ábrándozás meg rózsaszín felhő! Annyit előre kikötöttem a faszinak, hogy nehogy nekem makkos cipőben/övtáskában/farmerkabátban jelenjen meg, mert ez a három nálam halálos bűnnek számít. Tartotta is magát a kérésemhez, egy aprócska fehér reklámszatyorban lóbálta a brifkóját, ez volt amúgy az ismertető jele is. A netes beceneve meg Görög volt, és ahogy profilból megpillantottam, nem is maradtak bennem kérdések: egészen elképesztő metszésű orral rendelkezett. Gálánsan meghívott egy kólára az Oktogonon, közben pedig feltűnően stírölte a pincérnő seggét. Hamar felhörpintettem a nedűt és elküldtem a wannabe-Alekoszt melegebb éghajlatra.
A térképész
A harmadik randit két nappal későbbre, az Astoria-ra beszéltem meg. Amikor feltűnt az aluljáróból a cipőfűzős-ragazzi feliratos pólós csávókám, hirtelen forró lett a lábam alatt a talaj. Ő viszont lelkendezve csapott bele a mondókájába: elújságolta, hogy életében először utazott a kettes metróval! Öööö, nem azt mondtad, hogy pesti vagy? Pesti??? Csepeli! Megtudtam, hogy nagyon szeret biliárdozni, mert hát a golyók koccanása, ugye…amúgy ő volt a legkitartóbb az összes jelölt közül, még hetek múlva is bombázott a leveleivel, amelyekben a következő randi időpontjáról érdeklődött.
A kulacsos
Nem szedném le róla a keresztvizet, mert tulképp tökre aranyos fiú volt. Már az első percben megnyugtatólag közölte: ő sem szereti az övtáskát. Viszont a bőr kulacstartója nélkül egy lépést sem tesz! Trendi feketét viselt és roppant elszánt volt: egészen Rákosborzasztóig kibuszozott velem a belvárosból. Útközben mesélt nekem a repülőgépmérnöki álmairól és a kedvenc írójáról, Asimov-ról. Ez utóbbiról akkor már én is hallottam, be is nyögtem a kötelező kommentárt: oh, tőlem túlságosan is távol áll az ő materializmusa. Ennyiben maradtunk. Folytatás végül nem következett, mert a következő egy hónapban döglődött az egyetemen a net, free wifi meg ilyen finomságok pedig még a szép álmainkban sem szerepeltek. Talán karácsony táján kaptam még tőle egy hahót meg egy smiley-t ICQ-n. Akkor viszont már a következő randira készültem. Aholis megismerkedtem a férjemmel. Persze, akkor ezt még nem tudtam. De ez már egy másik történet…és nem is társkeresős:-)
Átélte és lejegyezte: Hovanyecz Teréz
Meg azután, itt volt a hírdetéses időszak is:
1. Borítékban a válaszlevél: sztaniolba csomagolva. Egy gondos és aggódó apa fogalmazta a leánya helyett (tudtán kívül?). Sose tudtuk meg.
2. Levél, amelyet a szintén gondos és aggódó nővér fogalmazott, aki leírta, hogy ő szentpétervári orosz, aki már mióta itt él férjnél a fővárosban, és most a kis hugát ajánlotta, hogy így is együtt lenne a család…
3. Levél egy vidéki nagyváros orvosnőjétől, aki Pestre jár hétvégén pihenni, kikapcsolódni, mert hogy itt is van neki egy kis, egyszobás lakása, nem is messze, alig egy-két utcányira tőlünk…
4. Vidéki kislány, a közeli vidéki kisvárosban, és hát, akkor találkozzunk. Tisztes, jól megépített módos paraszti porta, hagyományos, 2,5 méteres deszka kerítéssel jól körbekerítve az avatatlan szemek elől. Röpke pár szó, és máris a papa előtt találjuk magunkat, mint egy álláskereső felvételi beszélgetésen, ahol a papa a vállalkozásáról mesélt. Igen, itt vagyon, az van. A törpék meg húzhattak kifelé…
5. Vidéki kislány, vidéki kisváros paneljában. Időpont egyeztetés, de valamiért nem volt otthon. Nem baj, ha már ennyit utaztunk, időnk van, megvárjuk. Kényelmes, koranyári vasáranp, a házkapun senki se be, se ki. Pár óra után, egye fene, legalább egy cetli a levelesbe, hogy itt voltunk. Nagy meglepetésre nyílik az ajtó, fürdőköntösben, napon barnult, haját törlő leány, hogy ő eddig a barátjánál volt. Így hát nem mi tehettünk rőla, hogy annak a fránya vonatnak is pont percek múlva kellett visszaindulni…
6. Egy kicsit hasonló, de Pesten. Időpont egyeztetés, hogy találkozzunk. Majd jött Rákosborzasztó, ahol három út találkozásánál a családi ház, amelynek az ablakából, ezáltal jól belátható a tér. Az anyja nyitott ajtót, és a lány “természetesen” nem volt otthon… Ügyes…
7. És amikor valóban találkoztunk: “normál” azaz “közepes” kinézet, a korban azonban benne van… Csak azokat a dohányzástól elsárgult fogakat és a bagólehelletet tudnám feledni…
8. Már messziről látszott. Kedves, csinos, hórihorgas termete kimagaslott a járókelők köréből. Egymást megpillantva kölcsönösen röhögtük el magunkat, hogy nem erre számítottunk. Ez legalább vidáman zárult…